Mikroszkópos és endoszkópos vizualizációval végzett, minimálisan invazív dekompressziós gerincműtétekkel kapcsolatos tapasztalataink

Abstract

Bevezetés: A minimálisan invazív technikák ugrásszerű fejlődése nem hagyta érintetlenül az idegsebészetet sem. Az új műtéti beavatkozások mind a koponya-, mind a gerincsebészet vonatkozásában egyre szélesebb teret nyernek. Ez utóbbi területen létjogosultságukat tovább fokozza az idősödő társadalom igénye, mely szinte átrajzolva a műtéti statisztikát, korábban alig vagy kevés számban végzett beavatkozások egyre növekvő számához vezetett. A degeneratív elváltozások okozta gerinccsatorna-szűkületek ellátása során kezdetben alkalmazott, kétoldali feltárással járó laminectomiát felváltotta az egy oldalról elvégezhető „over-the-top” műtét, majd az utóbbi években, a feltárás további minimalizálóját segítő, a lehető legkisebb járulékos szövetroncsolást biztosító technikák, mint a tubusfeltáró, majd a gerincendoszkóp használata. Célkitűzés: A jelen tanulmány célja, hogy az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva bemutassa a két, minimálisan invazív technikával, azaz a tubusfeltáróval és az endoszkóppal végzett dekompressziós műtéteket, ezek eredményeit, mintegy rálátást adva a nemzetközi gerincsebészeti trendekre. Módszer: 2022. január 1. és 2022. december 31. között 43 beteget operáltunk ezen technikával gerinccsatorna-szűkület miatt. Ezek közül 27 esetben tubusfeltárót és mikroszkópot, míg 16 esetben endoszkópos technikát alkalmaztunk. Az eredmények megítélésére a beavatkozás előtt és után vizuális analóg skála értéket vettünk fel neurogen claudicatio, terhelésre fokozódó derékfájdalom és a nyugalmi gyöki fájdalmak megítélésére. Ennek alapján a betegeket négy csoportba osztottuk: „változatlan” (0–30%), „mérsékelt” (31–50%), „jó” (51–75%) és „kiváló” (76–100%) minősítést alkalmazva. Külön elemeztük a spondylolisthesissel kombinált szűkület miatt történt műtéteket. Rövid távú eredményeinket a hospitalizációs napok átlagos értéke alapján értékeltük. Eredmények: Mindhárom vizsgált tünet esetében „kiváló” posztoperatív eredményt értünk el, azaz a neurogen claudicatio 95,3%-ban, a derékfájdalom 72,4%-ban, míg a nyugalmi gyöki tünetek 86,9%-ban csaknem teljesen megszűntek. „Jó” és „mérsékelt” eredményt ennek megfelelően jóval kisebb arányokban tapasztaltunk. A spondylolisthesis talaján kialakult gerinccsatorna-szűkület dekompressziós műtéte utáni eredményeket külön értékeltük, melyek alapján szintén az esetek 92,8%-ában a neurogen caludicatio, 70%-ában a derékfájdalom és 100%-ában a nyugalmi fájdalom posztoperatív eredménye bizonyult „kiválónak”. A kórházban töltött napok száma átlagosan 3,7 volt. Megbeszélés és következtetés: Tapasztalataink egybevágnak azokkal a nemzetközi eredményekkel, amelyek szerint a tubusfeltáró és az endoszkóp alkalmazásával a minimálisan invazív technikák eredményei tovább javíthatók mind rövid, mind hosszú távon. Az új technikák bevezetésével nemcsak jobb eredménnyel járó, kevésbé invazív megközelítést kínálhatunk a betegeknek, de az eljárások hatékony volta miatt több beteg kerülhet műtétre, jelentősen lerövidítve a várakozási időt. Orv Hetil. 2023; 164(49): 1926–1937.