Fotografikus percepció és kogníció a generatív média korában

Abstract

A fotográfia kompozíciós szabályrendszerét a festészettől örökölte, és a digitalizáció térnyerésével egyre prominensebbé váló számítástechnikai fotográfia percepció szempontjából nem hozott újdonságot, hiszen a klasszikus fotográfia esztétikai modelljét reprodukálja. Azonban a kortárs generatív mesterséges intelligencia már elmozdulást mutat a korábbi szabályszerűségektől. Ha a fotografikus kép maga kognitív struktúra (Sandström 2007), a kép jelentésének létrehozásában az interakció során az emberi megértés stratégiái folyamatosan visszacsatolásként, adattáplálékként értelmezhetőek a generatív rendszerek algoritmusai számára. Ennek következtében ezek a rendszerek elvileg egyre pontosabban képezik le nem pusztán a fotográfiai kép alapvető (vagy akár azon jóval túlmutató) jellegzetességeit, de azt is, hogy a néző pontosan mit lát meg, mit néz, mit keres egy képen. Mindemellett azonban a generatív kép kísérteties marad a befogadó számára, ami abból a furcsa jelenségből ered, hogy a percepció során észlelt figyelemfelkeltő aspektus a kognitív, motoros válaszreakciók gyakorta felülírnak (lásd: Moshel et al. 2022). Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy miként ragadható meg ez az elcsúszás vagy kisiklás a befogadó szempontjából, illetve milyen elméleti és kritikai keretben vizsgálható az, ahogyan a kognitív folyamatok felülírják a primér érzékletet.