“Cseberből vederbe” – Lakásmobilitás-mintázatok egy marginalizált térben

Abstract

A tanulmány a marginalizáció és (im)mobilitás összefüggéseit vizsgálja egy sajátos marginalizált térben, a „Babérligetben”, ahová intézményi ellátásban részesülő hajléktalanok, hajléktalanságból kikerülők, a helyi bérlakásszektor alsó szegmenséhez tartozó bérlők és onnan kieső önkényes lakásfoglalók kötődnek. E csoportok lakásmobilitásának mintázatait Porcelli és szerzőtársai mikromobilitás fogalmából kiindulva vizsgálom. Jelen tanulmányban a mikromobilitás fogalma a különféle lakhatási formák,intézmények, illetve marginalizált terek közötti térbeli mozgásokat próbálja megragadni: kisebb léptékű, átmeneti, sokszor láthatatlan (regisztrálatlan) térbeli mozgásokat, intézmények közötti kényszerű mozgatásokat, illetve gyorsan változó lakásviszonyokat jelöl. A fogalom azt próbálja érzékeltetni, hogy az egyének jobbára cirkulálnak, többé-kevésbékényszerűen mozognak a marginalizált terek, lakhatási formák és intézmények között. Babérliget a Hannam, Sheller és Urry által definiált értelemben vett „térbeli csomópontnak” tekinthető, amely az alacsony szintű városi lakhatást biztosító funkciója miatt már a szocializmus éveiben is szervezte a marginalizált terek közötti mozgásokat. Később ez a funkció a szociális intézmények beköltöztetésével tovább bővült. Ma ebben a térben a hajléktalanszálló jelenléte, valamint a bérlakásokon keresztül az önkormányzat formálja a legerősebben a lakásmobilitási utakat és intézményhasználati stratégiákat. A Babérligethez kötődő mikromobilitások jó része az intézmények által keltett kényszerű mozgás, amelyben nem sok szerep jut a marginalizált helyzetű emberek ágenciájának. Ugyanakkor bizonyos esetekben az egyéni mozgástér bővíthetőnek látszik a térbeli és intézmények közötti mozgásokon, valamint az intézményekhez való stratégiai viszonyuláson keresztül. Összességében azonban az e térhez kötődő mikromobilitások hosszabb távon nem hatékony eszközei a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének. Bár rövid távon a segíthetik a túlélést és középtávon bővíthetik az egyéni mozgásteret, a Babérligethez kötődő empirikus eredmények azt mutatják, hogy az intézmények, a lakhatási formák, illetve marginalizált terek közötti mikromobilitások csak ritkán vezetnek a tartós térbeli-társadalmi elmozduláshoz, azaz a szó klasszikus értelemében vett(lakás)mobilitáshoz.