Túljutalmazott győztes

Abstract

Egy választási rendszer reformja, a választás játékszabályainak mikéntje nagymértékben függ az adott ország politikai „hangulatától”, annak pártrendszerétől, a folyamatokat meghatározó pártok erőviszonyaitól, valamint a reform kulcsszereplőinek értékcentrikus és/vagy érdekorientált célkitűzéseitől. Mindez érvényes a magyar országgyűlési képviselők választásának rendjét szabályozó 2011. évi CCIII. (sarkalatos) törvényre is, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba, rendelkezései pedig 2014-ben kerültek alkalmazásra. Az érdemi változtatásokat eredményező reform egyik legvitatottabbja pontja az európai vonatkozásban is egyedülálló egyéni kerületi győzteskompenzáció intézményének bevezetése. Jelen tanulmány célja a győzteskompenzáció több szempont mentén történő vizsgálata. A kompenzálás jelentéstartalmának ismertetését a 2011-es reform körüli előzmények bemutatása, majd a 2011-es Áder-interjú (HVG) elemzése követi. E sajátos intézmény körül kialakult jogi viták, illetve egyes hazai és nemzetközi kutatók idevágó vélekedése zárja e munka első felét. A tanulmány második részében az egyéni győzteseket kompenzáló mechanizmus hatásainak „semlegességét” vizsgálom meg, a 2002-es és 2010-es választások szavazatrészesedései mentén, majd a 2014-es választások eredményei alapján.1 Három alapvető következtetéssel zárom a tanulmányt. Egyrészt, a győzteskompenzáció hatása (az egyes politikai erők túljutalmazásának nagysága szempontjából) változó mértékű, hiszen ez lehet az adott politikai kontextus, az egyéni kerületi szavazatokat mandátummá alakító formula, vagy a pártrendszeren belüli erőviszonyok függvénye. Másrészt, figyelembe kell venni, hogy 2010 után egyetlen politikai erő számára nyílt meg a lehetőség, hogy egymaga kezdeményezze és valósítsa meg a reformot. A győzteskompenzálásának vizsgálata során így központi jelentőségű kérdés, hogy a Fidesz–KDNP milyen szándékkal kezdeményezte és hajtotta végre a reformot. Ez felveti a változtatások „igazságosságának”2 kérdését is. Harmadrészt, a győzteskompenzáció intézménye olyan értelemben (is) egyedülálló, hogy ennek bevezetésére sem a rendszer működése szempontjából, sem pedig költséghatékonysági vagy stabilitási (kormányozhatósági) megfontolásból nem volt szükség. Ezek alapján, megalapozottan feltételezhető, hogy a Fidesz–KDNP-kormánykoalíció jól megfontolt önös érdekeivel összhangban vezette be a változtatásokat, és hogy a győzteskompenzáció jelentős mértékben járult hozzá a kétharmados többségi kormányzás fenntartásához.