A világjárvány hatása az emberkereskedelemre az első két év tapasztalatai alapján

Author:

Windt SzandraORCID

Abstract

2020 kiemelkedő év volt a hazai emberkereskedelem elleni fellépésben: fontos jogszabályi változások mellett hatályba lépett az emberkereskedelem elleni stratégia. Ugyanakkor ez volt az az év, amikor meg kellett tanulnunk, hogy egy parányi kórokozó hogyan változtatja meg egyik napról a másikra az életünket. 2020 márciusától jelen sorok írásáig a koronavírus-világjárvány negyedik hullámát éljük Magyarországon: a társadalmi, gazdasági hatásainak vizsgálata emiatt különösen nehéz. Korántsem látjuk a járvány végét, az egyes hullámoknak más és más hatásai voltak, ezek feltárása, megismerése hosszabb időt igényel.Cél: Ebben a tanulmányban a 2021 őszén rendelkezésre álló ismereteket összegezzük, kifejezetten az emberkereskedelemmel összefüggésben, kiemelve, hogy ezek részben hipotézisek, amelyek igazolása vagy cáfolata a következő évek feladata lesz. 2021 őszére az emberkereskedelem tényállása alapján indult ügyek számának emelkedése számottevő, felmerül a kérdés azonban, hogy ennek okai miben keresendők. Van-e, lehet-e kapcsolat a világjárvánnyal, illetve mi a tapasztalat a gyakorló szakemberek, áldozatok szemszögéből?Módszertan: A tanulmány elkészítéséhez a rendelkezésre álló nemzetközi és hazai szakirodalom feldolgozása mellett mélyinterjúk készültek emberkereskedelem áldozataival.Megállapítások: A 2020 óta tapasztalható ügyszám emelkedés a 2018 óta ezen a területen, ám különböző szerveknél (ügyészség, rendőrség, gyermekvédelem) közel egy időben elinduló folyamatok eredménye, és egyelőre a számokban a pandémia hatása nem mutatkozik meg, bár a módszerek változása már tetten érhető.Érték: A járvány emberkereskedelemre gyakorolt hatásainak első összegzése a nemzetközi szervezetek anyagaiban már olvashatók, de országspecifikus, a hazai megközelítést tartalmazó még nem készült. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjnak köszönhetően további interjúk, fókuszcsoportos beszélgetések során folytatódik a világjárvány emberkereskedelemre tett hatásának vizsgálata.

Publisher

Belugyi szemle

Subject

General Medicine

Cited by 1 articles. 订阅此论文施引文献 订阅此论文施引文献,注册后可以免费订阅5篇论文的施引文献,订阅后可以查看论文全部施引文献

1. Pandémia, bűnözés, bűnügyi hírszerzés;Belügyi Szemle;2022-07-17

同舟云学术

1.学者识别学者识别

2.学术分析学术分析

3.人才评估人才评估

"同舟云学术"是以全球学者为主线,采集、加工和组织学术论文而形成的新型学术文献查询和分析系统,可以对全球学者进行文献检索和人才价值评估。用户可以通过关注某些学科领域的顶尖人物而持续追踪该领域的学科进展和研究前沿。经过近期的数据扩容,当前同舟云学术共收录了国内外主流学术期刊6万余种,收集的期刊论文及会议论文总量共计约1.5亿篇,并以每天添加12000余篇中外论文的速度递增。我们也可以为用户提供个性化、定制化的学者数据。欢迎来电咨询!咨询电话:010-8811{复制后删除}0370

www.globalauthorid.com

TOP

Copyright © 2019-2024 北京同舟云网络信息技术有限公司
京公网安备11010802033243号  京ICP备18003416号-3