Abstract
Jelen tanulmány a halál metaforikus konceptualizációját vizsgálja François de La Rochefoucauld (1613-1680) Maximák című munkájában. Tekintve, hogy bekövetkeztének pillanatáig nincs elsőrendű tapasztalatunk a halálról, az élet végi jelenségekről való fogalmi hálózatunk töredékes, befejezetlen, ez a bizonytalanság pedig egyéni és kollektív szorongást eredményez. A pszichológiai és fogalmi metaforaelméleti kutatások arra engednek következtetni, hogy a halállal kapcsolatos érzelmeket véges számú, feltételezhetően univerzális metaforákon keresztül konceptualizáljuk. La Rochefoucauld emberi természetről való gondolkodását alapjaiban határozza meg az amour-propre fogalma, amely a 17. századi kontextusban az önszeretet, az egoizmus szinonimája, és a társadalmi hipokrízis forrása volt. A vonatkozó szövegrészek elemzéséből kiválik, hogy az amour-propre ugyanakkor alacsonyan tartja a halálból adódó pszichológiai traumát azáltal, hogy különböző megküzdési stratégiákat alkalmaz a halál jelentőségének csökkentésére. Írásaiban a szerző következetesen használja a TUDÁS LÁTÁS metaforát, kiaknázva annak gazdag fogalmi hálózatát. A látás/vakság bináris oppozíciójával szemlélteti, hogy az önámítás és a tudatlanság erőteljes érzelmi elnyomáshoz, mentális vaksághoz vezet.
Reference35 articles.
1. Aradi Csenge.Diskurzusok emberről és Istenről: Kognitív metaforaelméleti elemzések. Buda-pest: Ráció, 2019.
2. Bélanger, Marco. "La mort et le génie de la langue". (2016), 283-291. old.doi:10.15122/ISBN.978-2-406-06636-1.P.0283.
3. Brunn, Alain. "La perspective morale des "Réflexions diverses": Sur la confiance, lelangage et la vérité". 267.2 (2015), 253. old.doi: 10.3917/dss.152.0253.
4. Certeau, Michel de.L' écriture de l'histoire. Bibliothèque des histoires. Paris: Gallimard,1975.
5. Cottret, Monique.Histoire du jansénisme. Perrin, 2016.