Reziliencia a hazai neveléstudományi diskurzusban

Abstract

A reziliencia a neveléstudományban egy relatíve új téma nemzetközi szinten is, a hazai kutatásoknak pedig még rövidebb a múltjuk, kb. feleannyi idősek. Az első publikáció 2012-ben jelent meg, az első és eddig egyetlen kutatástörténeti áttekintés 2016-ban volt. Statisztikai megközelítésű, friss kutatástörténeti elemzésünk célja, hogy a rendelkezésünkre álló adatbázisokból kigyűjtve a 2012 és 2022 között megjelent magyar nyelvű publikációkat, összképet alkossunk a legfőbb tendenciákról – kik, mikor, milyen formában írtak, ezek hol jelentek meg, milyen módszerrel és kik körében vizsgálódtak. Összesen 109 magyar nyelvű, releváns neveléstudományi publikációt sikerült azonosítanunk. A tanulmány első felében a formai sajátosságokra koncentrálunk, majd a címek kulcsszavaira és az absztraktokra építve, néhány alapvető tartalmi sajátosságot veszünk sorra röviden, mivel terveink szerint ezt egy másik tanulmányban részletesebben is elemezni szeretnénk a jövőben. Eredményeink alapján, ha meg kellene határozni, hogy milyen egy rezilienciával foglalkozó tipikus hazai publikáció, akkor azt mondhatjuk, hogy nagy valószínűséggel az elmúlt évtized második felében jelent meg, kezdő kutató tollából, rövidebb terjedelmű (szakcikk vagy könyvfejezet), amely kvantitatív vizsgálat keretében vizsgálta elsősorban a felsőoktatási szférát, a hátrányos helyzetű egyetemi hallgatókat. Az elmúlt bő évtized máris számos, empirikusan is alátámasztott eredményt hozott a hazai neveléstudomány számára, és elemzésünk alapján úgy látszik, hogy van még potenciál a további kutatásokra is. A tartalmi elemzés alapján különösen előremutatóak és hasznosak lennének a további empirikus – és lehetőleg a rezilienciához jól illeszkedő longitudinális – vizsgálatok a pedagógusok, a kisiskolások és az iskolák körében.