Affiliation:
1. Szegedi Tudományegyetem
Abstract
Kutatásunk fókuszában a pedagógusok gondolkodásmódja (mindset) és tanári énhatékonysága áll, valamint hogy ezek a konstruktumok kapcsolatba hozhatók-e a kiemelt figyelmet, bánásmódot igénylő gyerekpopulációval. A mindset magyarra lefordítva általános világnézetet, gondolkodásmódot és beállítódást jelent (Dweck, 2015). A tanári énhatékonyság pedig a tanárok azon képességébe vetett hite, hogy hatással vannak a diákok eredményeire, illetve képesek megvalósítani tanítási és edukációs céljaikat (Skaalvik és Skaalvik, 2007). A vizsgálatban 160 fő pedagógus vett részt. A vizsgálat eredményeként azt találtuk, hogy a mintában részt vevő pedagógusok szemléletmódjuk alapján többségében fejlődési mindsettel rendelkeznek az általános és a helyzetspecifikus területeken is. Továbbá pozitív összefüggést találtunk a mindset és a tanári énhatékonyság között, valamint az eredmények arra engednek következtetni, hogy a BTMN-diagnózissal rendelkező diákokat tanító tanárok eltérhetnek a mindset és a tanári énhatékonyság területén azoktól a kollégáiktól, akik nem tanítanak ilyen diagnózissal rendelkező diákokat.
Reference50 articles.
1. : Locus of control and self-responsibility for behavior;Autry;Journal of Educational Research 79 2 sz 76−,1985
2. Balogh László (2005): Tanulási nehézségek - segítő pedagógiai tevékenység. In: Balogh László és Tóth László (szerk.): Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből. I. kötet. Neumann Kht.
3. : Self-efficacy: toward a unifying theory of behavioral change;Bandura;Psychological Review 84 2 sz,1977
4. Bandura, A. (1994): Self-efficacy. Encyclopaedia of human behaviour, 4. 71−78. http://p20motivationlab.org/
5. Bandura, A. (1997): Self-efficacy: Toward a unifying theory of behavioural change. Psychological Review, 84. 2. sz. 191−215.