Az emberi méltóság és a progresszió realisztikus koncepciója felé

Author:

Szücs Gergely LászlóORCID

Abstract

Tanulmányomban azt az utat rekonstruálom, amelyet Axel Honneth a Jürgen Habermas neve által fémjelzett kritikai hagyománytól eltávolodva megtett. Tanulmányom fókuszában Honnethnek a Nancy Fraserrel közösen jegyzett 2003-as Umverteilung oder Anerkennung? című kötetben megjelenő gondolatmenete áll. Az itt kirajzolódó kritikai elmélet nagy teret enged egy kettős interpretáció lehetőségének: Honneth elemzése egyszerre olvasható klasszikus társadalomfilozófiai gondolatmenetként és szociológiai diagnózisként. Tanulmányomban azonban nem a Fraserrel folytatott vitában érintett konkrét társadalmi problémákat (elosztási igazságosság, vagy az új társadalmi mozgalmak kérdése) fogom másfél évtized távlatából újraértékelni, inkább az elméleti konstrukció előfeltevéseit állítom figyelmem középpontjába. Első körben felvázolom a kritikai elméletnek azt a Lukácstól Habermasig tartó elméleti hagyományát, amellyel szemben Honneth a saját koncepcióját kidolgozza. Ezután Honneth nézőpontjából felvázolom annak a társadalmi-kulturális kontextusnak (a polgári-kapitalista elismerési rendnek) a főbb vonásait, amelyben az igazságosság elveit felmutatja. Ezután két kérdés szempontjából teszem próbára Honneth igazságosság-koncepcióját. Egyrészt: vajon biztos szilárd igazságosságkritériumokhoz jutunk-e a reális elismerési folyamatok és interakciók tanulmányozásával? Másrészt: a modern ember minden tipikus sérelme megragadható-e az individualizált elismerés-elmélet keretein belül? A felmerülő kérdésekre két Honnethnél kirajzolódó megközelítés: az emberi méltóság szempontját előtérbe helyező és a társadalmi progresszió perspektíváját kiemelő kritikai elmélet-modell szempontjából igyekszem válaszolni. Végül jelzem az így kirajzolódó kritikai elmélet-típusok lehetséges korlátait.

Publisher

University of Szeged

Subject

General Medicine

Reference23 articles.

1. Berger, Peter – Berger, Brigitte – Kellner, Hansfired: Das Unbehagen in der Modernität. Campus-Verlag, Frankfurt am Main – New York, 1987.

2. Frost, Rainer: Kontexte der Gerechtigkeit. Politische Philosophie jenseits von Liberalismus und Kommunitarismus. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1992.

3. Habermas, Jürgen: „A gyakorlati ész pragmatikai, etikai és morális használatáról”. In: Felkai Gábor (szerk., ford.): A kommunikatív etika – A demokratikus vitákban kiérlelődő konszenzus és társadalmi integráció politikai-filozófiai elmélete. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001. 218-229.

4. Habermas, Jürgen: Faktizität und Geltung. Beiträge zur Diskurstheorie des Rechts und des Demokratischen Rechtstaats. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1992.

5. Habermas, Jürgen: „Kampf um Anerkennung im demokratischen Rechtsstaat”. In: Habermas, Jürgen: Die Einbeziehung des Anderen, Studien zur politischen Theorie. Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1996. 237-276.

同舟云学术

1.学者识别学者识别

2.学术分析学术分析

3.人才评估人才评估

"同舟云学术"是以全球学者为主线,采集、加工和组织学术论文而形成的新型学术文献查询和分析系统,可以对全球学者进行文献检索和人才价值评估。用户可以通过关注某些学科领域的顶尖人物而持续追踪该领域的学科进展和研究前沿。经过近期的数据扩容,当前同舟云学术共收录了国内外主流学术期刊6万余种,收集的期刊论文及会议论文总量共计约1.5亿篇,并以每天添加12000余篇中外论文的速度递增。我们也可以为用户提供个性化、定制化的学者数据。欢迎来电咨询!咨询电话:010-8811{复制后删除}0370

www.globalauthorid.com

TOP

Copyright © 2019-2024 北京同舟云网络信息技术有限公司
京公网安备11010802033243号  京ICP备18003416号-3