Abstract
A catcalling nem csak egy kellemetlen élmény, melyet a legtöbb nő legalább egyszer átél élete során (MacMillan, Nierobisz & Welsh 2000), hanem egy mechanizmus, amely által a hagyományos nemi szerepek, az ágens férfi és a passzív női szerep megerősítést nyernek. Amennyiben a zaklatásra passzivitás, vagy jószándék-tulajdonítás a válasz, az normatívként láttatja ezt a jelenséget, megerősítve az egyenlőtlen nemi szerepeken alapuló szexista rendszert (Fairchild 2009). A háttérben a rendszerigazolás jelensége húzódik meg, mely során az egyén olyan csoportközi viszonyokat, társadalmi berendezéseket is legitimál, melyek ellentmondanak csoportos vagy egyéni érdekeinek (Jost & Banaji 1994). Ennek számos negatív pszichés hatása van, például az erőszaktól való állandó félelem (Fairchild & Rudman 2008), vagy az alacsony önértékelés (Saunders, Scaturro, Guarino & Kelly 2016). Írásunk azt kívánja feltárni, milyen tényezők állnak kapcsolatban a jelenséggel, mik nyújthatnak védelmet, segítve az egyén megküzdését az ilyen jellegű tapasztalatokkal. 1. vizsgálatunk felvetése arra irányul, hogy a férfiak és nők közötti status quo fenntartására való késztetés, hogyan befolyásolja a nők zaklatással kapcsolatos vélekedéseit és alkalmazott megküzdési módjaikat, továbbá kitér önértékelésük, valamint a megküzdés módjaik összefüggéseire is. 2. vizsgálatunk célja azon tényezők felderítése, melyek segítik a catcallinggal való aktív megküzdést, valamint negatív kapcsolatban állnak az önváddal, a rendszer fenntartását segítő jószándék-tulajdonítással, és a zaklatás pozitív megítélésével. Kutatásunk megkísérli a domináns csoport általi észlelt fenyegetettség catcallinggal való kapcsolatának feltárását is.