Identitáspolitikák válsága

Abstract

Korunk társadalmait sokféle jelzővel lehet és szokás leírni; többek között beszélünk hálózati társadalomról, az információs társadalom valós virtualitásáról, technokulturális társadalomról, vagy globalizált társadalomról. Ezekben az „új” információs hálózatok által hajtott, globális kapitalizmus által uralt, radikális technológiai változásokkal áthatott társadalmakban a végtelen számú elérhető kapcsolat és a nyitott tartalom-alakítás ellenére egyre jelentősebbé válik a több síkon érzékelhető és értelmezhető szakadék problémája, a társadalmi szakadék elmélyülése a hatalomhoz/információhoz/financiális tőkéhez való hozzáférés mentén. A jelen társadalmi életet minden szinten a töredezettség, a részlegesség, a különbségek hangsúlyozása, a „metaszint” felbomlása hatja át; az a posztmodern állapot, ahol a „poszt” elsősorban a nagy magyarázó narratívák, az egységesség, az egyetemesség „utániságot” jelenti társadalomtörténeti, szociológiai és gazdasági értelemben egyaránt. Ezek az egyre táguló szakadékok egyre nagyobb hullámokat vetnek a posztmodern társadalmakat jellemző, az etnicitás, a faj, a nem, a szexualitás, a vallás, a földrajzi régió, a kontinens, a nemzet történelmileg elhallgatott narratíváit kihangosító identitáspolitikák körül is. Röviden: a 21. század elején az identitáspolitikák „újratárgyalásának” lehetünk tanúi. Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam az identitáspolitikák újratárgyalásának folyamatát a centrum és a félperiféria késő modern társadalmaiban, különös tekintettel a centrumot és a félperifériát elválasztó társadalmi és kulturális különbségekre. A tanulmány a személyes etnográfia eszközeit használó útkeresési kísérlet arra, hogy miként juthatunk el a különbségekre építő részleges „mikro-politikák” felől egy reakciós fundamentalizmust elkerülő, posztidentitáspolitikai makro-politikai platformra, ahol a közös cselekvés kiindulópontja nem a „kik vagyunk?” kérdés megválaszolása, hanem egy közös jövő építése a „mit akarunk?” alapján.