Attribúció, szerepek, vallás

Abstract

Hjalmar Sundén [1908] 1967-től 1975-ig volt az Uppsalai Egyetem Valláspszichológiai Tanszékének tanára. Tudományos karrierjét az Ótestamentum és az Újtestamentum tanulmányozásával kezdte, majd a vallástörténettel foglalkozott; doktori disszertációját Henri Bergsonról írta 1940-ben. Előadásain és tanítása során többször is kiemelte, mennyire fontos, hogy a vallás pszichológiai értelmezésének nézőpontja túllépjen a kulturális és történelmi kereteken. Koherens elméletet alakított ki a vallásos élmények dinamikájáról és struktúrájáról, amelyben különös hangsúlyt fektet a vallásos élményre mint perceptuális folyamatra. Ugyanakkor nyitott az alternatív elméleti modellek irányába, mint a pszichoanalízis vagy a tudásszociológia. Fő elméleti művei (1966, 1967, 1974) mellett hozzájárult olyan személyiségek jobb megértéséhez is, mint svédországi Szent Brigitta (1973), vagy ávilai Teréz (1971). Továbbá elmélete segítségével ma már jobban megérthetünk olyan történelmi alakokat, mint Wesley (Källstad, 1974) és Newman (Capps, 1982a), vagy jobban látjuk a glosszolália élményét (Holm, 1976; Malony, Lovekin, 1985), Isten útmutatását (Wikström, 1975), az „Isten unokái" konfliktust (Holmberth, 1980), a meditációt (Van der Lans, 1985), a vallás pszichopatológiáját (Wikström, 1980, 1982a, 1982b). Sundén szerepelméletével kapcsolatban Unger (1976) és Pettersson (1977) végzett elméleti és kísérleti kutatásokat. Jelen cikkem célja, hogy bemutassa Sundén elméletének alapfogalmait, és rámutasson, mennyiben járult hozzá a vallás pszichológiájához az attribúciós elmélet és a szerepátvétel-elmélet (role-taking theory) által (Spilka, Shaver, Kirkpatrick, 1985). Befejezésként olyan filozófiai kutatási eredményeket szeretnék bemutatni a miszticizmusról, amelyek szerint az intenzív vallási élményt meghatározzák a kulturálisan kialakított referenciakeretek.