A helyveszteség vizsgálata migrációban lévő magyar fiatalok körében

Abstract

A krízisirodalomban konszenzus alakult ki arról, hogy a gyász az egyik legerosebb krízisprovokáló tényezo. Különösen fontos ez abban az esetben, ha kiterjesztjük a pszichoanalitikus tárgyvesztés-értel­mezés határait a szignifikáns személy elvesztésén túli eseményekre. Fried (1963) párhuzamba állította a helyvesztés élményét a fontos személyek elvesztésének hatására jelentkezo gyásszal. Tanulmányunkban a lakóhelyveszteséget, pontosabban a szülovároshoz fuzodo helykötodés változását vesszük górcso alá. A két vizsgálatot Szegeden tanuló, de nem szegedi származású, határon belüli és határon át lakóhely-változtató egyetemisták körében végeztük. Tanulmányunk elsodleges célja a migráció következtében fellépo veszteségélménnyel való megküzdés és a helykötodés vizsgálatára alkalmazott kvalitatív kutatási stratégia bemutatása. A vizsgálati személyeknek projektív kérdésekre kellett válaszolniuk, majd a kapott nar­ratívumokat tartalomelemzésnek vetettük alá, amelyben egy saját kidolgozású kategóriarendszert alkalmaztunk. Igazolódott az a feltevésünk, mely szerint a vizsgálati személyek a projektív kérdoívben utal­nak a szülováros elhagyása következtében fellépo veszteségélményre. A határon belüli és határon át költözok szignifikáns mértékben eltértek a veszteségélménnyel való megküzdés foka tekintetében.