Akut Stanford B típusú aortadissectio konzervatív és invazív terápiájának hosszú távú eredményei Magyarországon

Abstract

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: Az akut Stanford B típusú aortadissectio (ATBAD) egy potenciálisan életet veszélyeztető kórkép, melynek adekvát ellátása kritikus lehet a beteg túlélése szempontjából. A jelen vizsgálat célja az ATBAD ellátásával kapcsolatosan végzett konzervatív, nyitott vagy endovascularis terápiás modalitások rövid és hosszú távú eredményeinek összehasonlítása. Módszer: Retrospektív, multicentrikus kohorszvizsgálatunk során a 2011. 01. 01. és 2020. 12. 31. között akut és szubakut TBAD-val kezelt betegeket vizsgáltuk. A terápia módja szerint a konzervatívan, nyitott műtéttel kezelt és a thoracalis endovascularis aortasztentgraft -implantáción (TEVAR) átesett betegek eredményeit hasonlítottuk össze. Regisztráltuk a posztoperatív 30 napban történt halálozást, major szövődményeket, valamint az utánkövetés során való reoperáció szükségességét és a túlélést. Eredmények: A vizsgálatba 188 beteget vontunk be (69,7% férfi, átlagéletkor: 57 ± 12,2 év). A betegek 88,8%-a szenvedett magasvérnyomás-betegségben. A posztoperatív 30 napban a nyitott műtéten átesett betegek között magasabb arányban fordult elő halálozás, mint a TEVAR-on átesett betegek között (26% és 16,7%, p = 0,12). A nyitott műtéten és a TEVAR-on átesett betegek között hasonlóan magas arányban fordult elő posztoperatív lélegeztetést igénylő tüdőszövődmény (22,6% és 19,4%), valamint műtétet igénylő vascularis szövődmény (25,9% és 16,7%). A konzervatívan kezelt csoportban 3 esetben volt szükséges a dissectióval kapcsolatos műtét végzése 30 napon belül (renalis sztentimplantáció: n = 2, TEVAR: n = 1). A medián utánkövetési idő 41 (IQR, 73,5) hónap volt. Utánkövetésünk alatt a reoperációk tekintetében nem volt szignifikáns különbség a három csoport között (p = 0,428). A 6 éves túlélés a nyitott műtéten átesett betegek között szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a másik két vizsgált betegcsoportban (54,8% vs. 79,3% és 75%, p = 0,017). Következtetés: Amennyiben ATBAD esetén műtét indikált, TEVAR végzése előnyösebb a nyitott műtéthez képest mind a rövid, mind a hosszú távú eredmények tekintetében. A nem komplikált esetekben folytatott konzervatív terápia hosszú távú eredményei nem mutatnak szignifikáns különbséget a TEVAR eredményeihez képest. Orv Hetil. 2022; 163(16): 637–644. Summary. Introduction and objective: Acute Stanford type B aortic dissection (ATBAD) is a potentially life-threatening condition, which may require immediate intervention. This study aims to compare the short- and long-term results of medical, open surgical and endovascular management of ATBAD. Method: This is a retrospective, multi-centre cohort study, where patients admitted with acute and subacute TBAD between Jan. 2011 and Dec. 2020 were included. Results were compared between patients treated with medical, open surgical and thoracic endovascular aortic repair (TEVAR). 30-day mortality and major complications were registered. Survival and freedom from reintervention were noted. Results: A total number of 188 patients were included (69.7% man, mean age: 57 ± 12.2 years). Hypertension was present in 88.8% of the patients. The 30-day mortality was more higher among patients who underwent open surgery, than among patients after TEVAR (26% and 16.7%, p = 0.12). Postoperative lung complication (22.6% and 19.4%) and vascular complication (25.9% and 16.7%) were common in both open and TEVAR groups. In the conservatively treated group, three patients required intervention in the first 30 days (renal stent implantation: n = 2, TEVAR: n = 1). Median follow-up was 41 (IQR, 73.5) months. There was no significant difference in reoperations during follow-up between the three groups (p = 0.428). 6-year survival was significantly lower among patients with open surgery compared to the other two patient populations (54.8% vs. 79.3% and 75%, p = 0.017). Conclusion: In the invasive treatment of ATBAD, TEVAR is associated with superior short- and long-term complication rate, and survival. There is no significant difference between the long-term results of medical therapy and TEVAR. Orv Hetil. 2022; 163(16): 637–644.