Affiliation:
1. Die Filderklinik, Általános, Hasi, Mellkasi és Balesetsebészet, Sebészeti Ortopédia Im Haberschlai 7, 70794 Filderstadt, Németország
2. Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Balesetsebészeti és Kézsebészeti Osztály Győr
3. Magyar Honvédség Egészségközpont, Általános Traumatológiai Osztály Budapest
Abstract
Összefoglaló. A tibiatörés a gyermekkorban előforduló leggyakoribb
csontsérülések egyike. Felosztása során elsődlegesen elkülönítendők a növekedési
zóna közeli, az azt érintő, illetve a diaphysisre lokalizált sérülések. A
gyermekkor jelentette speciális adottságoknak – mint a jó gyógy- és regenerációs
hajlam – köszönhetően a tibiatörések kezelése az esetek többségében konzervatív
módon kitűnő eredményekkel végezhető. A kezelési lehetőségek fejlődésével,
illetve a sérülteknek a mielőbbi funkcionális felépüléshez való megnövekedett
igénye miatt az elmúlt időszakban a műtétes beavatkozások aránya egyértelmű
emelkedést mutatott. Ez kifejezetten igaz a lábszártestet érintő törésekre. A
műtétes beavatkozások során elsődleges szempont a minimális invazivitásra való
törekvés, kitüntetett figyelmet fordítva a növekedési zónák iatrogén
károsításának elkerülésére. A megfelelő terápiás módszer megválasztása során
azonban a sérülés lokalizációja és típusa mellett szem előtt kell tartani a
sérült gyermek életkorát, fizikális állapotát és személyes igényeit is. A jelen
közlemény célja egy átfogó kép adása a gyermekkorban előforduló, a lábszárat
érintő töréses sérülésekről, különös tekintettel azok kezelési lehetőségeire. A
sérülések átfogó ismertetésén túl a szerzők kiemelt célja volt a diaphysist
érintő serdülőkori törések behatóbb értékelése, kihangsúlyozva ezzel az említett
csoport kezelésében az elmúlt időszakban megfigyelhető stratégiai változásokat,
valamint azok operatív terápiájával kapcsolatosan a szerzők nevéhez köthető
újfajta műtéti lehetőséget. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2079–2088.
Summary. Tibial fractures are among the most common fracture types
in children. Their classification is primarily based on the affected part of the
tibia which can be close to the epiphyseal plate, involving the epiphyseal plate
or diaphyseal. Owing to the special characteristics of childhood, such as
excellent tendency for healing and recovery, the first-line treatment of tibial
fractures should be conservative, which has a favorable outcome in most cases.
However, the rate of operative management has risen recently due to the
improvement of treatment options and the patients’ increasing demand for a quick
functional recovery, especially in the treatment of diaphyseal fractures.
Pursuing a minimally invasive method is an essential aspect of operative
management, while special attention is paid to avoid further iatrogenic damage
to the physes. When selecting the adequate method for treatment, the age,
physical condition, and personal needs of the injured child should also be
considered along with fracture type and localization. This review aims to
provide a comprehensive summary about pediatric tibial fractures, especially the
available therapeutic approaches. A strong emphasis is placed on the treatment
of adolescent diaphyseal fractures, highlighting the recent changes in strategy
and the authors’ innovation in the operative management of adolescent diaphyseal
fractures. Orv Hetil. 2021; 162(52): 2079–2088.