Veleszületett szemhéjcsüngés műtéti megoldása a szemhéjemelő izom kötőhártya felőli redőzésével

Abstract

Összefoglaló. Bevezetés: Szemhéjcsüngésnek (ptosis vagy blepharoptosis) nevezzük azt az állapotot, amikor a felső szemhéj abnormálisan alacsony pozícióban van. A szemhéjcsüngésnek lehetnek veleszületett és szerzett formái. Célkitűzés: Célunk volt bemutatni a szemhéjemelő izom (levator) – veleszületett szemhéjcsüngés korrekciója céljából végzett – kötőhártya felőli redőzésének eredményeit retrospektív módszerrel. Módszer: 20 beteg 22 szemhéján végeztük el a műtétet (átlagéletkor: 19,4 ± 9,9 év, férfi: 12 [60%], nő: 8 [40%]). Beválasztási kritérium volt a közepes (5–8 mm) vagy jó (9 mm felett) levatorfunkció. Kizártuk a korábban szemhéjkorrekciós műtéten átesett és a 3 hónapnál rövidebb követési idővel rendelkező betegeket. A műtét előtt megmértük a levatorfunkciót és a margó–reflex-távolságot. A műtét után megmértük a margó–reflex-távolságot, a szemhéjak magassága közti aszimmetria mértékét, és elemeztük a szemhéj posztoperatív kontúrját. Eredmények: A preoperatív levatorfunkció 10,6 ± 3,0 mm, a preoperatív margó–reflex-távolság 1,8 ± 0,8 mm volt. A 7,8 ± 7,2 hónap átlagos követési idő alatt a posztoperatív margó–reflex-távolság 3,2 ± 0,8 mm volt. A preoperatív és a posztoperatív margó–reflex-távolság különbsége nem tért el szignifikánsan a sikeres és a sikertelen műtétek között (p = 0,523). A szemhéjak magassága közti aszimmetria mértéke 3 betegnél haladta meg az 1 mm-t. A szemhéj posztoperatív kontúrja minden esetben megfelelő volt. A műtét összességében 86,4%-ban (19/22) volt sikeres. A helyi érzéstelenítésben és altatásban végzett műtétek közt nem találtunk szignifikáns különbséget a sikeresség tekintetében (p = 0,227). Következtetés: Tanulmányunk alapján az elvégzett műtéteink eredményessége a nemzetközi irodalomban közöltekhez hasonló volt. A veleszületett szemhéjcsüngés korrekciójára a kötőhártya felőli levatorredőzés megfelelő kezelési mód közepes vagy annál jobb levatorfunkció esetén. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711. Summary. Introduction: Droopy eyelid (ptosis or blepharoptosis) is defined through abnormally low upper eyelid position. Ptosis can be classified as congenital or acquired. Objective: Our purpose was to report the results of posterior approach levator plication for congenital ptosis in a retrospective review. Method: 22 eyelids of 20 patients were included in this study (age: 19.4 ± 9.9 years, male: 12 [60%], female: 8 [40%]). The inclusion criteria were moderate (5–8 mm) or good (more than 9 mm) levator function. Patients with postoperative follow-up time shorter than 3 months and those who underwent previous eyelid surgery were excluded. The data collected included preoperative levator function and margin reflex distance, postoperative margin reflex distance, inter-eyelid height asymmetry and postoperative eyelid contour. Results: Preoperative levator function was 10.6 ± 3.0 mm, preoperative margin reflex distance was 1.8 ± 0.8 mm. During 7.8 ± 7.2 months postoperative follow-up, postoperative margin reflex distance was 3.2 ± 0.8 mm. The difference between preoperative and postoperative margin reflex distance was not significant (p = 0.523) in the group of successful operations compared with unsuccessful operations. Inter-eyelid height asymmetry was more than 1 mm in 3 cases. Satisfactory postoperative eyelid contour was achieved in all cases. Overall success rate was 86.4% (19/22). Surgical success did not differ significantly between surgeries in local or general anaesthesia (p = 0.227). Conclusion: Our study shows an overall success rate of the procedures comparable to those in international publications. Posterior approach levator plication for congenital ptosis with moderate or better levator function seems to be a suitable treatment method. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711.