A gyermekkori csonttörések kapcsolata az időskori osteoporosissal: véletlen vagy előrejelzés?

Abstract

Összefoglaló. A gyermekek közel fele szenved el csonttörést. Ez lehet traumás esemény vagy a csontfejlődést megzavaró genetikus, hormonális vagy egyéb eltérés a csontváz bármely részén. A leggyakoribb azonban az enyhe trauma kapcsán jelentkező csuklótáji törés, amely többnyire a pubertas alatt fordul elő. A jelenség alapja, hogy a serdülés során átmenetileg elválik egymástól a csontok méretének gyors növekedése és a csonttömeg gyarapodása, ami a longitudinális növekedést kb. egy év késéssel követi. Az így kialakuló átmeneti csontgyengeség a gyermekkori csonttörés fő oka, aminek a hatásához az említett genetikai, hormonális és életmódi rendellenességek is csatlakozhatnak. A gyermekkorban előfordult kistraumás csonttörés a felnőtt férfiaknál az osteoporosisos csonttörések fokozott rizikójával jár, ezért szűrővizsgálati kérdésként is szolgál. Nők esetében ugyanez az összefüggés még bizonyításra vár. Orv Hetil. 2021; 162(42): 1687–1692. Summary. Bone fracture occurs nearly in half of the children. Some fractures are severe traumatic events while others are the results of genetic or hormonal or other alterations disturbing the normal development of bone. However, the majority of fractures are associated with a mild trauma, dominantly in the pubertal period. The basic pathology of the pubertal fractures is the transient deviation of peak velocity of height growth from the gain velocity of bone mass; the latter goes to peak 1 year later than height growth. This difference has been resulted in a physiologic but transient weakening of bones that can coincide with genetic, hormonal or life-style problems and all of these factors together may cause the increased fragility of the pubertal bone. Low-trauma fractures in childhood may be followed in high fracture risk of adult and aging men, so the childhood fracture seems to be a useful screening question for testing the osteoporosis in males. However, the same relation is still not proved in aging women. Orv Hetil. 2021; 162(42): 1687–1692.