Az adenilát-cikláz-aktiváló polipeptid (PACAP) klinikai jelentősége

Abstract

A hypophysis adenilát-cikláz-aktiváló polipeptidet (PACAP) birkahypothalamusból izolálták és karakterizálták. Leírták aminosav-szekvenciáját, génjét, receptorait, azok génjét és a szervezetben történő előfordulását. A PACAP a szekretin peptidcsalád tagja. Legközelebbi rokona a vazoaktív intestinalis polipeptid (VIP). Széles körű előfordulása arra utal, hogy a peptidcsalád más tagjaihoz hasonlóan jelentős szerepet játszik élettani folyamatokban. Állatmodelleken végzett kísérletek segítségével világszerte intenzíven kutatják a PACAP szerepét különböző betegségek lehetséges kezelésében. Az összefoglaló munka első része tartalmazza a legfontosabb kísérleti adatokat a peptid és receptorának szerkezetére, génjére és emlősszervezetben történő előfordulására vonatkozóan. A második részben elsősorban a humán anyagon végzett legfontosabb vizsgálatokat tekintettük át szervrendszerek szerint. Azokat az eredményeket gyűjtöttük össze, amelyek alapján a jövőben esély lehet arra, hogy a PACAP terápiás célra használható legyen. A későbbiekben felmerül annak lehetősége, hogy a PACAP vérben mért koncentrációjának meghatározása a klinikai diagnózis, a differenciáldiagnózis felállításában segítséget nyújthat. A jövőben lehetőség nyílhat PACAP-receptort kifejező daganatok nem invazív terápiájára. A PACAP részt vesz a hypophysis elülső lebenye működésének, a vazopresszin-kidobásnak, az adrenalinszekréciónak, az inzulinszekréciónak a szabályozásában, simaizom-relaxáns, immunszuppresszor. Az idegrendszerben neurotranszmitter, neuroprotektív agyi ischaemiában, Parkinson-kórban, Huntington-choreában, Alzheimer-betegségben és a központi idegrendszer traumás sérülése esetén. A PACAP gátolja az apoptózist, védő hatású oxidatív stresszben, gátolja a proinflammatiós, de serkenti az antiinflammatiós faktorok képződését. A PACAP stimulálja a daganatos sejtek fejlődését, és citoprotektív a perifériás szervekben is. Részt vesz az élettani működések napi ritmusának szabályozásában. Orv Hetil. 2023; 164(33): 1300–1310.