Noninvazív rejekció utánkövetése szolid szervek átültetését követően: a donoreredetű sejtmentes DNS vizsgálata

Abstract

A szolidszerv-transzplantátum kilökődése a modern immunszuppresszív kezelés mellett is a graftdiszfunkció, a hospitalizáció és a halálozás egyik fő etiológiai tényezője. A rejekció diagnosztikájában ’gold standard’ invazív biopszia azonban a hospitalizáció mellett számos szövődménnyel járhat, interpretálását nagy interobszerver variabilitás jellemzi. A rejekció megítélésében a noninvazív módszerek ezért nagy klinikai jelentőséggel bírnak. A graftkárosodást jellemző donoreredetű sejtmentes DNS (dd-cfDNA) a recipiens szérumából mutatható ki, szintje már a biopszia által igazolt kilökődést megelőzően emelkedést mutat, és magas negatív prediktív értékkel bír. Munkánk során a dd-cfDNA-assay szolid szerv (vese, máj, szív, tüdő, hasnyálmirigy) transzplantációját követően betöltött szerepét vizsgáltuk az elérhető irodalom összefoglalásával, továbbá a szívtranszplantáltak körében a rutin klinikai gyakorlatba 2022. októberben bevezetett dd-cfDNA-alapú rejekció utánkövetése során nyert első hazai eredményeinket kívánjuk megosztani. Cardialis allograftrejekció utánkövetése során 46 szívtranszplantált beteg 264 dd-cfDNA-mintáját elemeztük. Az eredmény a keringő donoreredetű sejtmentes DNS és a plazma teljes (recipiens- és donoreredetű) sejtmentes DNS arányát mutatja: a ≥0,20% dd-cfDNA-érték károsodásra, míg a ≥0,35% dd-cfDNA-szint súlyos graftkárosodásra utal. A dd-cfDNA-minták 80%-a <0,20% értéket mutatott. Myocardium-károsodásra utaló dd-cfDNA-érték következtében összesen 20 szívizom-biopsziát végeztünk: kilökődés 6 esetben igazolódott. 16 hónap során 232, a reguláris surveillance-biopsziák 88%-a biztonságosan elhagyható volt a dd-cfDNA-értékek alapján. A korai graftkárosodás kimutatása által lehetőség nyílik az immunszuppresszív terápia korai és személyre szabott módosítására a súlyosabb fokú kilökődés és az irreverzibilis graftkárosodás megelőzése, illetve a gyógyszertoxicitás elkerülése érdekében. Orv Hetil. 2024; 165(33): 1275–1285.