Inadekvát, aránytalan sinuscsomó-tachycardia: egy régi szívritmuszavar új megvilágításban (II.)

Abstract

Összefoglaló. Bevezetés: Az inadekvát, aránytalan sinuscsomó-tachycardia a szív nomotop ingerképzési zavarával járó, nem ritka klinikai szindróma. A szívritmuszavar-entitást a nem paroxysmalis, magas nyugalmi sinusfrekvencia, a fizikai/pszichés stresszre adott aránytalan sinustachycardia, valamint főként palpitációs panaszok jellemzik. Célkitűzés: Az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegeink gyógyszeres kezelésével szerzett tapasztalataink ismertetése. Módszerek: 2008 és 2018 között 104 beteget (92 nő, 12 férfi; átlagéletkor 31 ± 10 év) kezeltünk ezzel a szívritmuszavarral. A betegek kivizsgálásuk után 12 elvezetéses EKG-, terheléses EKG-, valamint 24 órás Holter-monitoros EKG-megfigyeléseken vettek részt a gyógyszeres kezelés előtt és után (bizoprolol: 2 × 5 mg/nap; ivabradin: 2 × 5 mg/nap). Az életminőség változását a European Heart Rhythm Association (EHRA) tüneti skálája szerint állapítottuk meg. Eredmények: Mindkét gyógyszer jelentősen csökkentette a nyugalmi sinusfrekvenciát (kontroll: 102 ± 10/min; bizoprolol: 78 ± 6/min; ivabradin: 74 ± 8/min, mindkettő: p<0,0001). A gyógyszeres kezelés nélküli, 24 órás Holter-monitoros EKG-felvételek során mért szívfrekvenciák (minimum–maximum [átlag] sinusfrekvencia/min) a kontrollértékekről (58 ± 8–159 ± 14 [94 ± 6]/min) mindkét gyógyszerre egyaránt szignifikánsan csökkentek (bizoprolol: 53 ± 7–132 ± 13 [77 ± 9]/min [mindhárom: p<0,0001]; ivabradin 51 ± 6–134 ± 18 [77 ± 8]/min [mindhárom: p<0,0001]). A terheléses EKG-vizsgálatok előtt (kontroll: 99 ± 13/min; bizoprolol 81 ± 11/min [p<0,0001]; ivabradin: 84 ± 10/min [p<0,0001]) és a terhelés csúcspontján mért sinusfrekvenciák (kontroll: 164 ± 15/min; bizoprolol: 140 ± 16/min [p<0,0001]; ivabradin: 142 ± 14/min [p<0,0001]) is jelentősen mérséklődtek. Az azonos dózisban adott két gyógyszer szívfrekvencia-csökkentő hatásai között számottevő különbséget nem tapasztaltunk. Az életminőséget tükröző EHRA tüneti skálán (kontroll: 2,3 ± 0,7) mind a bizoprolol (1,4 ± 1,4; p<0,0001), mind az ivabradin (1,1 ± 0,2; p<0,0001) egyformán csökkentette a betegek tüneteit, panaszait. Számottevő cardiovascularis mellékhatás egyik betegcsoportban sem jelentkezett. Következtetések: Vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegek gyógyszeres kezelésére: (1) a kardiospecifikus adrenerg béta-blokkoló bizoprolol és az If-csatorna-gátló ivabradin egyaránt hatékonynak és biztonságosnak bizonyult; (2) az azonos adagban adott két gyógyszer hatékonysága között számottevő különbség nem volt; (3) a gyógyszeres kezelés nemcsak a sinusfrekvenciát csökkentette, hanem a betegek panaszait, tüneteit is mérsékelte. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1953–1958. Summary. Introduction: The inadequate, inappropriate sinus-node tachycardia is not a rare clinical syndrome, defined as a disturbance of the nomotopic impulse formation of the heart. This cardiac arrhythmic entity is characterized by a non-paroxismal, increased sinus rate at rest, and/or inadequate response to physical and/or emotional stress and palpitations. Objective: The aim of this study was to describe our experiences with pharmacological therapy of patients with inappropriate sinus tachycardia syndrome. Methods: Between 2008 and 2018, 104 patients (92 women, 12 men, mean age: 31 ± 10 years) were treated with this cardiac arrhythmia entity. All patients underwent 12-lead ECG, 24-hour Holter-ECG monitoring and standard bicycle dynamic exercise tests before and after drug treatment (bisoprolol: 5 mg bid; ivabradine: 5 mg bid). Changes in the quality of life were estimated by using the European Heart Rhythm Association (EHRA) score. Results: Both drugs decreased significantly the resting heart rate (control: 102 ± 10/min; bisoprolol 78 ± 6/min (p<0.0001), ivabradine: 74 ± 8/min (p<0.0001). The results of the parameters of the 24-hour Holter ECG recordings (expressed as minimal–maximal [average] heart rate/min) with drug therapy showed a significant decrease from control values in all three parameters: control 58 ± 8–159 ± 14 (94 ± 6)/min; bisoprolol 53 ± 7–132 ±13 (77 ± 9)/min (all three: p<0.0001); ivabradine: 51 ± 6–134 ± 18 (77 ± 8)/min (all three: p<0.0001). The sinus rate reduced significantly both before the bicycle dynamic exercise tests (control: 99 ± 13/min; bisoprolol: 81 ± 11/min [p<0.0001]; ivabradine: 84 ± 10/min [p<0.0001]) and at the peaks of the exercise test (control: 164 ± 15/min; bisoprolol: 140 ± 16/min [p<0.0001]; ivabradine 142 ± 14/min [p<0.0001]). The heart rate reducing effects of the two drugs did not differ significantly. The EHRA quality of life score was equally improved by the two drugs (control: 2.3 ± 0.7; bisoprolol: 1.4 ± 1.4 [p<0.0001]; ivabradine: 1.1 ± 0.2 [p<0.0001]). No cardiovascular side effects were observed while taking bisoprolol or ivabradine. Conclusions: Based on our clinical results, it can be pointed out that in the drug therapy of patients with inappropriate sinus node tachycardia: (1) bisoprolol (5 mg bid) and ivabradine (5 mg bid) proved to be equally effective and safe; (2) the heart rate reducing effect of the two drugs – given in the same dosage – did not differ considerably; (3) the pharmacological therapy significantly decreased not only the sinus frequency, but also reduced the symptoms of the patients. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1953–1958.