Achillotenotomiák hosszú távú eredményei spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegekben

Abstract

Absztrakt: Bevezetés: A spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegek kezelésének egyik legfontosabb faktora az állást és a járásképességet befolyásoló equinuscontractura műtéti megoldása. Klinikánkon nyílt Z-achillotenotomia mellett az Achilles-ín percutan tripla hemisectióját végezzük rutinszerűen. Célkitűzés: Munkánk célja volt, hogy a klinikánkon spasticus cerebralis paresises betegeken végzett achillotenotomiák hosszú távú eredményeit elemezzük, keressük a fő komplikációk prediszponáló faktorait, illetve összehasonlítsuk a nyílt és percutan végzett műtétek hosszú távú kimenetelét. Módszer: Klinikánkon 1990 és 2006 között 211 betegnél, összesen 347 esetben végeztük el az Achilles-ín megnyújtását. 261 esetben percutan, 86 esetben pedig nyílt feltárásból történtek a műtétek. Munkánk során a betegek átlagosan 15 éves utánkövetésének retrospektív analízisét végeztük el. Az egyes esetek hosszú távú eredményeit a műtéti életkor, az alapbetegség topográfiai megjelenési formája és a cerebralis paresis súlyossága alapján elemeztük. A betegek járóképességét, illetve annak változását a kezelés során az úgynevezett ’Physician Rating Scale’ pontrendszer szerint értékeltük. Eredmények: Recidív equinuscontractura miatt 74 esetben végeztünk reachillotenotomiát (21,3%); 14 esetben (4%) a reachillotenotomiát második alkalommal is el kellett végezni. Túlkorrekcióval 12 esetben (3,5%) találkoztunk. Fiatalabb életkorban (<7 év) operált, illetve súlyosabb paresis (GMFCS II–III.) esetén bizonyult a recidívaráta a legmagasabbnak (~26%). A recidíva 9 és 14 éves kor között jelentős halmozódást mutatott. Következtetés: A műtétet követő legfontosabb komplikáció a recidíva volt. Recidíva a legnagyobb arányban a fiatalabb korban operált, az alapbetegség súlyosabb formájában szenvedő betegeknél jelentkezett. Megfigyeltük, hogy a recidíva szoros összefüggést mutat a testnövekedéssel, illetve halmozódást mutat serdülőkorban. Orv Hetil. 2020; 161(8): 306–312.