A liminalitás terei és idői az európai posztszovjet térben az orosz és szovjet expanziós törekvések tükrében

Abstract

A tanulmány az európai posztszovjet térségben érvényesülő orosz expanziós törekvések hatásait a liminalitás koncepciójára építve értelmezi. Az Arnold van Gennep által megalkotott, majd Victor Turner által kiszélesített fogalom olyan átmeneteket (határhelyzeti állapotokat) jelöl, amikor a társadalmi hierarchiák ideiglenesen feloldódnak, egyes tradíciók folytonossága megkérdőjeleződik és az addig biztosnak hitt struktúrák kétségessé válnak. Ezekben a liminális időszakokban a korábbi rend felbomlása olyan bizonytalan, s egyúttal fluid, képlékeny helyzeteket eredményez, amelyek lehetővé teszik egy új állapot megszilárdulását. Tanulmányunkban e koncepció segítségével ragadjuk meg azokat az átmenetként értelmezhető időszakokat, amelyek átfogó változást idéztek elő az orosz expanziós törekvések által érintett térségekben. Az orosz expanzió hatásainak vizsgálatában négy liminális időszakot állítunk a középpontba, amelyeket a meghatározó területi irányok mentén élő, érintett népek példáin keresztül mutatunk be. Elsőként a 18. századi, Fekete-tenger felé érvényesülő orosz expanzió által a krími tatár közösségek életében előidézett liminalitást vizsgáljuk. Ezt követően a cári birodalmat felváltó, a szovjet szocialista berendezkedés hatására jelentkező liminalitást mutatjuk be a Kaukázus térségében, a csecsenek példáján. A 20. század végén bekövetkező rendszerváltás lehetőséget adott a szovjet időszak liminalitásának megszűnésére, amit a balti államokban bekövetkező változások kapcsán vizsgálunk. Végezetül az ukrán polgárháborús helyzet hátterének feltárásával rávilágítunk az ukrán társadalomban külső hatásra jelentkező elhúzódó liminalitásra, valamint annak geopolitikai mozzanataira.