Abstract
E tanulmány vállalati adatszolgáltatásra épülő, továbbá népszámlálási foglalkoztatási adatok alapján a zsugorodó, hazai gazdasági szerkezetben mind marginálisabb szerepet játszó élőmunka-igényes textil- és ruházati ipar, illetve bőrtermék- és lábbeligyártás térbeli dinamikáját vizsgálja, valamint kísérletet tesz jelentős iparági koncentrációik beazonosítására. A kutatás az új regionalizmus néhány elméleti koncepciójára – mindenekelőtt az ipari körzetek és klaszterek megközelítéseire – építkezik. Abból indul ki, hogy a lokalizációs típusú, agglomerációs előnyöket kínáló térbeli koncentrációk az iparági szereplők feljebb lépéséhez és külső feltételekhez való alkalmazkodásához szükséges minőségi telepítő tényezők szélesebb választékát biztosítják és ezáltal formálhatják az iparágak jövőjét. A vizsgálat nem meglepő eredménye az élőmunka-igényes iparágak területileg differenciált leépülése, a kritikus tömegek kialakításának egyre romló esélyével. Az iparági koncentrációk megtartó erejét inkább mutató bőrtermék- és lábbeligyártás legjelentősebb telephelye összességében ma Jász-Nagykun-Szolnok megye, ahol Szolnok–Martfű–Tiszaföldvár térsége tekinthető Magyarország egyetlen jelentősebb, foglalkoztatásnövekedést is felmutatni képes könnyűipari tömörülésének az ezredforduló utáni időszakban.