Az önkormányzati válságkezelés és/vagy reziliencia

Author:

Pálné Kovács IlonaORCID

Abstract

A tanulmány a rezilienciával foglalkozó szakirodalmat elemzi elsősorban a kormányzás, és a decentralizáció szempontjából. A szerző megállapítja, hogy noha a fogalom nem új, de különösen az utóbbi időben vált jellemzővé igazán az interdiszciplináris megközelítés. A covid járvány jelentősen erősítette a rezilienciára épülő szakpolitikák pozícióit, s ez a jelenség a kormányzatok számára is kihívást jelent mind globális, mind nemzeti és helyi önkormányzati szinten. Az elsősorban a járványkezeléssel foglalkozó és a kelet-közép-európai régióra koncentráló szakirodalom szemléje kiterjed a fogalom formálódására, a kormányzási vonatkozásokra, a centralizáció és decentralizáció dilemmájára és a többszintű kormányzásban bekövetkezett változásokra. Az elemzés alapján megállapítható, hogy a centralizációs reflexek rendkívül erősek, a helyi önkormányzatokat érintő megszorítások, az információhiány is akadályozta a szintek együttműködését, de nem voltak előnyös helyzetben a nemzetközi szervezetek sem, mert a nemzetállami kormányzatok nem voltak partnerek az együttműködésben. Fontos tanulság, hogy a kormányzatok minősége jelentős mértékben hozzájárul a válságok sikeres vagy sikertelen kezeléséhez, mint ahogy az is, hogy a válságokra való felkészülést a kormányzatok működésébe rendszer szinten szükséges beépíteni, aminek segítségével elkerülhető, hogy veszélyhelyzetben a rendkívüli eszközök alkalmazása kizárólagos legyen. A magyar járványkezelés tekintetében tett megjegyzések, részben a szerző és kollégái korábbi kutatásai alapján, arra utalnak, hogy nem kerültük el a centralizáció és a „kivételesség” veszélyeit, de a helyi önkormányzatok felkészületlensége is hozzájárult ahhoz, hogy nem kerültünk a járványkezelésben jól teljesítő kormányzatok közé.

Publisher

Ter es Tarsadalom

Subject

General Earth and Planetary Sciences,General Environmental Science

Cited by 1 articles. 订阅此论文施引文献 订阅此论文施引文献,注册后可以免费订阅5篇论文的施引文献,订阅后可以查看论文全部施引文献

1. The impact of COVID-19 on life in a cross-border agglomeration of Bratislava;DETUROPE - The Central European Journal of Tourism and Regional Development;2023-12-31

同舟云学术

1.学者识别学者识别

2.学术分析学术分析

3.人才评估人才评估

"同舟云学术"是以全球学者为主线,采集、加工和组织学术论文而形成的新型学术文献查询和分析系统,可以对全球学者进行文献检索和人才价值评估。用户可以通过关注某些学科领域的顶尖人物而持续追踪该领域的学科进展和研究前沿。经过近期的数据扩容,当前同舟云学术共收录了国内外主流学术期刊6万余种,收集的期刊论文及会议论文总量共计约1.5亿篇,并以每天添加12000余篇中外论文的速度递增。我们也可以为用户提供个性化、定制化的学者数据。欢迎来电咨询!咨询电话:010-8811{复制后删除}0370

www.globalauthorid.com

TOP

Copyright © 2019-2024 北京同舟云网络信息技术有限公司
京公网安备11010802033243号  京ICP备18003416号-3