Abstract
A tanulmány célja bemutatni, hogy a perifériák problémaköre miként jelenik az Európai Unió intézményrendszerében. A tanulmány első részében kísérletet teszünk az uniós periféria fogalmának definiálására, illetve bemutatjuk, hogy a perifériák kérdését hogyan kezelik az uniós dokumentumok. A második részben az EU fejlesztéspolitikája és a periférikus térségek fejlődési esélyeinek összefüggéseit vesszük górcső alá, míg a harmadikban a perifériák uniós érdekérvényesítési lehetőségeinek bemutatására kerül sor.
Kutatásunk az uniós szereplők (elsősorban EP-képviselők és a Régiók Bizottsága-tagok) körében 2021-ben készített mélyinterjúkon (ez alól egyetlen 2016-os EP-s interjú jelent kivételt) és a 2004 és 2020 közötti uniós fejlesztéspolitikai dokumentumok (Bizottság, Európai Parlament, Régiók Bizottsága, Európai Gazdasági és Szociális Bizottság) elemzésén alapul.
A kutatásunk eredménye szerint a fejlettebb, jól szervezett szereplők érdekei sokkal inkább megjelennek és beépülhetnek a különböző döntési folyamatokba, míg a perifériák esetén gyakran még az igények azonosítása is nehézségekbe ütközik. Függetlenül attól, hogy az egyes érdekek a kohéziós politika – többszintű kormányzási – rendszerén, vagy az érdekérvényesítés más intézményesített, vagy informális csatornáin keresztül jelennek meg uniós szinten, a fejlesztéspolitika formálásában betöltött szerepük elvitathatatlan. Ha azonban az érdekek megjelenésére nem kerül sor, akkor a perifériák sajátosságaihoz illeszkedő (fókuszált) beavatkozások kialakításának – így a területi különbségek mérséklésnek is – csekély az esélye.
Subject
General Earth and Planetary Sciences,General Environmental Science
Cited by
1 articles.
订阅此论文施引文献
订阅此论文施引文献,注册后可以免费订阅5篇论文的施引文献,订阅后可以查看论文全部施引文献