A hazai terület- és településfejlesztés egyik „állatorvosi lova”: a felsőoktatás leépülése a kevésbé fejlett térségekben

Author:

Lengyel ImreORCID

Abstract

Napjainkban egy-egy térség fejlődése elsősorban a humán tőkéjének színvonalától függ, ezért egyre inkább felértékelődik az oktatás, különösen a felsőoktatás minősége és széles körű elérhetősége. Magyarországon a rendszerváltozás után átalakult a felsőoktatás: jellemzően vidéki képzési helyeken új intézmények jöttek létre és a hallgatók létszáma is ugrásszerűen megnőtt. De a dinamikus növekedés 2006 után megtorpant, ezt követően a hallgatók száma jelentősen visszaesett. A Budapest-központúság mérséklésének hazai területfejlesztési dokumentumokban megfogalmazott célkitűzése nem valósult meg, a hallgatók számának jelentős csökkenése elsősorban a vidéki székhelyű kisebb intézményeknél és a kevésbé fejlett térségek képzési helyein figyelhető meg.Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy miként alakultak a hallgatói létszámok 2006 és 2021 között az érintett városokban. Az adatok alapján a nappali tagozatos hallgatók térbeli koncentrálódása egyre jelentősebb: 2021-ben a fővárosban és négy vidéki egyetemi városban vették fel alapképzésekre a hallgatók 85%-át, mester- és osztatlan képzésekre a 93%-át. Amíg a mester- és osztatlan képzéseknél az intézmények versenyéből adódó területi koncentráció elfogadható, addig az ország számára hátrányos az alapképzések koncentrációja, mivel e képzések jelentős része „középiskolásodó” tömegképzés, amelyet közszolgáltatásnak tekintve – a helyi munkaerőpiac igényeihez igazodva, egyúttal a tovább- és átképzések, az élethosszig tartó tanulás intézményi hátterét megteremtve – mindegyik nagyvárosi településegyüttesben meg kellene szervezni. Véleményem szerint a felsőoktatás elmúlt évekbeli átrendeződése nemcsak a kevésbé fejlett térségek felzárkózását, az egyik alapvető területfejlesztési cél elérését nehezíti meg, hanem az ország versenyképességét is hátrányosan befolyásolja.

Publisher

Ter es Tarsadalom

Subject

General Earth and Planetary Sciences,General Environmental Science

Cited by 1 articles. 订阅此论文施引文献 订阅此论文施引文献,注册后可以免费订阅5篇论文的施引文献,订阅后可以查看论文全部施引文献

1. Population dynamics of the Hungarian small towns in the light of censuses;DETUROPE - The Central European Journal of Tourism and Regional Development;2023-12-31

同舟云学术

1.学者识别学者识别

2.学术分析学术分析

3.人才评估人才评估

"同舟云学术"是以全球学者为主线,采集、加工和组织学术论文而形成的新型学术文献查询和分析系统,可以对全球学者进行文献检索和人才价值评估。用户可以通过关注某些学科领域的顶尖人物而持续追踪该领域的学科进展和研究前沿。经过近期的数据扩容,当前同舟云学术共收录了国内外主流学术期刊6万余种,收集的期刊论文及会议论文总量共计约1.5亿篇,并以每天添加12000余篇中外论文的速度递增。我们也可以为用户提供个性化、定制化的学者数据。欢迎来电咨询!咨询电话:010-8811{复制后删除}0370

www.globalauthorid.com

TOP

Copyright © 2019-2024 北京同舟云网络信息技术有限公司
京公网安备11010802033243号  京ICP备18003416号-3