Abstract
Tanulmányunkban a Biztos Kezdet gyerekházak és tanodaprogramok működésének vizsgálatán keresztül arra keressük a választ, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek esélyeinek növelését célzó programoknak milyen strukturális körülmények között kell teljesíteniük missziójukat, és e körülmények miként befolyásolják a programok hatását a társadalmi egyenlőtlenségekre. Írásunk két esettanulmányt mutat be: egy nagyvárosi Biztos Kezdet házban és egy kisvárosi tanodában végzett etnográfiai kutatás alapján igyekszünk választ adni kérdéseinkre. Tanulmányunkban abból a fejlesztéskritikai alap‐vetésből indultunk ki, hogy a fejlesztői projektek csak úgy tudnak fennmaradni, ha illeszkednek a fennálló társadalmi, gazdasági, politikai erőviszonyok diktálta feltételekhez, sebből az következik, hogy szükségszerűen részei a társadalmi egyenlőtlenségeket (újra)termelő struktúráknak. Ugyanakkor e kritikák azt is hangsúlyozzák, hogy a strukturális kényszerek hatásai a projekt megvalósítása során nagymértékben a szereplők (a fejlesztők, a célcsoport tagjai stb.) egyeztetési és értelmezési folyamatain múlnak.
Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a fejlesztői projektek résztvevői az adottlokális környezetben hogyan próbálják kezelni azt az ellentmondást, amely a fennállóstrukturális feltételekhez való kényszerű igazodás és az azok hatásának megváltoztatására irányuló fejlesztői tevékenység között feszül. A két vizsgált eset példáján nyomon követtük, hogy a program helyi szervezői hogyan értelmezik át a program célkitűzéseit meghatározó közpolitikai trendeket, próbálnak úgy eligazodni és navigálni a strukturálisfeltételek között, hogy érvényesítsék saját koncepcióikat a „sikerről”.