Abstract
Háttér: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán végzett hallgatók rendészeti kockázatkezeléssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket is szereznek, amelyekről a témaválasztásuknak megfelelően szakdolgozat, vagy a diplomamunka során nyílik lehetőségük beszámolni. E tanulmány szerzői, egyikük úgy is mint itt végzett hallgató, illetve szerzőtársa, kockázatkezeléssel kapcsolatos tantárgyak oktatója, egy sikeresen megvédett szakdolgozatban szereplő vizsgálatot mutatnak be átdolgozott formában. A szakdolgozat a légi utasforgalomban felderített és cigarettára elkövetett jogsértéseket elemezte, arra keresve a választ, hogy miként lehet a jövő jogsértéseit megjósolni, illetve milyen kockázatkezelési alapon igazolható döntéseket célszerű meghozni annak érdekében, hogy a vámszervezet hatékonyan teljesíthesse feladatait, illetve megvalósíthassa küldetését. Célok: Meghatározni, hogy a vizsgálat során homogén csempészárunak tekintett és az illegális kereskedelmi ellátó láncban áramló cigaretta felderített esetei miként csoportosíthatók. Megvizsgálni, hogy figyelembe vehetők-e az így létrehozott klaszterek a jövő kockázatkezelő eljárásai során. A tanulmány kockázatkezelés elméletből vett ismereteket alkalmaz és ennek eredménye alapján ajánlásokat tesz a jövő kockázatkezelői számára. Módszerek: Választott egy éves időszak lefoglalási adatait elemeztük. Az elemzés során alkalmaztuk az említett képzés kockázatkezeléssel foglalkozó és vám- illetve adószakmai tantárgyai során tanult összefüggéseket, elveket és módszereket. A jövő kockázatai nagyságának meghatározására predikciót alkalmaztunk és a múlt eseményeit figyelembe vevő módon a jövőben bekövetkező események valószínűségére következtettünk. Az ilyen esetek során várható károknak a múltban gyökerező összefüggéseit elemeztük, illetve ezek eredményeit az elkövetői módszerekre vonatkoztattuk. Eredmények: Megállapítottuk, hogy az ellenőrző tevékenységet a még viszonylag gyakran előforduló és egyenként közepes mennyiségű cigarettával kapcsolatos elkövetési módszerekre érdemes koncentrálni. E módszerek üzletszerűen működő, futár jellegű csempésztevékenységekhez kapcsolódnak. Ellenük fellépni kockázati profilok alapján érdemes.
Publisher
Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata
Cited by
1 articles.
订阅此论文施引文献
订阅此论文施引文献,注册后可以免费订阅5篇论文的施引文献,订阅后可以查看论文全部施引文献