Affiliation:
1. Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet, Magyarország
Abstract
Háttér és célkitűzések
A mozaikcsaládokon belüli komplex kapcsolatok vizsgálhatók különböző középszintű evolúciós elméletek tükrében is, mint a rokonszelekciós elmélet, a szülői ráfordítás elmélet, illetve a szülő-utód konfliktusra vonatkozó elmélet. Mindez – kiegészítve a családi alrendszerek működésére rávilágító legújabb eredményekkel – hozzájárulhat a mai mozaikcsaládok működésmódjának jobb megértéséhez. Jelen kutatásunkban arra tettünk kísérletet, hogy megvizsgáljuk, ezek a modellek mennyire sikeresen jósolják be a hazai mozaikcsaládok működését.
Módszer
Az adatgyűjtés első részében felnőtt testvérpárok – köztük édes- és féltestvérek – mindkét tagja kérdőíveket töltött ki gyermekkori kapcsolatukra vonatkozóan. A második kérdőívcsomagot olyan szülők töltötték ki, akik legalább két gyereket neveltek fel párjukkal együtt, vér szerinti vagy pótszülőként. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a szülők úgy ítélik-e meg gyermekeik kapcsolatát, ahogy az evolúciós elméletekből következik. Azt is megvizsgáltuk, hogy a szülők közti párkapcsolati működés hatással lehet-e a testvérek kapcsolatára.
Eredmények
Az eredmények részben ellentmondanak hipotéziseinknek. A testvérek közti konfliktusra és a szülői részrehajlásra is csak a korkülönbség volt szignifikáns hatással, a rokonsági foknak nem volt ebben szerepe. Ha a szülők elégedetlenebbek voltak kapcsolatukkal, akkor az általuk nevelt féltestvérek kapcsolatát kevésbé közelinek tartották, míg az együttműködőbb szülők közelibbnek ítélték az édestestvérek kapcsolatát.
Következtetések
A mozaikcsaládok belső működése nem vezethető le közvetlen módon evolúciós elméletekből. Úgy tűnik, a kölcsönös egymásrautaltság, valamint annak igénye, hogy a családban együtt lakók megfeleljenek egymás elvárásainak, az inkluzív fitnesz növeléséből és a szülői ráfordítás genetikai érdekek szerinti elosztásából eredő részrehajló viselkedésmódokat a mindennapi kapcsolatokban többnyire háttérbe szorítja. Noha ezek az eredmények nem perdöntőek, a fél- és édestestvérek kapcsolatában az életkori különbségek fontosabbak lehetnek a rokonságnál.
Funder
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Reference56 articles.
1. The life histories of American stepfathers in evolutionary perspective;Anderson, K. G.,2000
2. A testvérkapcsolati kérdőív (SRQ-HU) hazai adaptációja;Barlay, M. L.,2016
3. Evolúciós pszichológia;Bereczkei, T.,2003
4. The Changing Character of Stepfamilies: Implications of Cohabitation and Nonmarital Childbearing;Bumpass, L. L.,1995
5. Kin terms and fitness interdependence;Cronk, L.,2019
Cited by
1 articles.
订阅此论文施引文献
订阅此论文施引文献,注册后可以免费订阅5篇论文的施引文献,订阅后可以查看论文全部施引文献