Affiliation:
1. 1 IRM Központi Kórház és Intézményei I. Belgyógyászati Osztály Budapest
2. 2 IRM Központi Kórház és Intézményei Patológiai Osztály Budapest
Abstract
A krónikus C-hepatitis leghatékonyabb, és így elsőként választandó terápiája a pegilált interferon- + ribavirinkezelés. A kezelés igen magas költsége miatt, döntően anyagi megfontolások alapján született a stopszabály, melynek lényege, hogy a nem kellő virológiai választ mutató betegek kezelését félbe kell szakítani; hátránya, hogy „kiejti” azokat a betegeket, akiken a kezelés hatására a májbetegség aktivitása megszűnik, vagy igen jelentősen csökken („biokémiai válasz”), bár víruspozitívak maradnak.
Célkitűzés:
Több irodalmi adat is alátámasztja, hogy az interferonkezelés még a relapser, illetve nonresponder esetekben is csökkenti a fibrosis progresszióját, lassítja, vagy meg is előzheti a cirrhosis kifejlődését, valamint csökkenti a hepatocellularis carcinoma kialakulásának a kockázatát. E megfontolások alapján a hazai szakmai protokoll lehetővé teszi a stopszabály alapján a kombinált kezelésből kizárt betegek kezelésének folytatását természetes interferonnal.
Betegek és módszer:
A szerzők 15, a pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (8 férfi, 7 nő, életkor 35–63, átlag: 48,8 év; HCV-genotípus: 1b minden esetben; HAI-átlag: 6,7, SD: ±5,03; stage-átlag: 1,75 SD: ±0,9) kezelését folytatták természetes interferonnal 16–36 (átlag: 23,7) hétig. Az összes kezelési idő 48–52 hét, az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. A kontrollcsoport 18 pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (7 férfi, 11 nő, életkor: 32–63, átlag: 48,7 év, HCV-genotypus: 1b, HAI-átlag: 10,1, SD: ±4,8; stage-átlag: 2,0 SD: ±0,6). Az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt.
Eredmények:
A két csoport adatai között szignifikáns különbség nem volt. A pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására az ALT-érték kifejezetten csökkent (73,4 U/l SD: ±25,5 versus 45,9 U/l SD: ±22,1), és ez a csökkenés a természetes interferonkezelés és az utánkövetési idő alatt is változatlan maradt (45,7 U/l SD: ±15,1, illetve 49,3 U/l SD: ±19,4 U/l; p < 0,001). A kontrollcsoportban az ALT-szint csökkent (108,5 U/l SD: ±69,8 versus 86,0 U/l SD: ±82,8) a pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására, de a kezelés elhagyása után relapsus következett be (ALT: 99,7 U/l SD: ±60,9). A pegilált interferon- + ribavirinkezelésre virológiailag nonresponder (↓ < 2 log
10
) betegeken a kezelés elhagyására a vírusszám a kiindulási értékhez képest nagyságrenddel nőtt. A természetes interferonkezelés a vírusreplikációt képes kontrollálni (ezt a vírustiter-emelkedést megakadályozza), de a természetes interferonkezelés elhagyását e betegeken is hasonló vírustiter-emelkedés követi. A természetes interferonkezelés alatt a szubjektív mellékhatásokat a betegek enyhébbnek ítélték. Leukopenia, thrombocytopenia ritkábban és kisebb mértékben fordult elő, mint a kombinált antivirális kezelés során. A betegek számára a természetes interferonkezelés technikai nehézségei (heti háromszori injekciózás, im. adagolás stb.) nem jelentettek komoly problémát, amiben nyilván jelentős része volt annak, hogy e kényelmetlenségeket ellensúlyozta az a pozitív pszichés hatás, hogy nem maradnak kezelés nélkül.
Következtetés:
A szerzők a kis esetszám miatt messzemenő következtetések levonására nem vállalkozhatnak. A természetes interferonkezelés kedvező hatása e betegcsoportban további bizonyításra szorul. Nagyobb betegcsoporton, hosszabb utánkövetési idővel végzett klinikai vizsgálat szükséges, melynek értékét jelentősen növelné, ha kontroll-májbiopszia is történne. Tapasztalataik alapján e szakmai protokoll által kínált lehetőség széles körű alkalmazását és az említett vizsgálat megszervezését ajánlják.